#Egységes Közlekedési Szakszervezet

Feljelentette a hőség miatt a BKV-t a szakszervezet
 

Feljelentette a hőség miatt a BKV-t a szakszervezet

A hosszú buszvonalakon a sofőrök órákon át nem hagyhatják el a járművet, mert azokkal esetenként tűző napon kénytelenek várakozni. Ez nem csak törvénytelen, hanem veszélyes is, mert a napon kitikkadt sofőröknek ez után több ezer utasért kellene felelősséget vállalnia - érvelt a szakszervezet.

hvg.hu hvg.hu



Megdöbbentő fizetési statisztikát talált a BKV-nál a szakszervezet
 

Megdöbbentő fizetési statisztikát talált a BKV-nál a szakszervezet

Miközben a vezetők fizetése az előző évhez képest majdnem százezer forinttal nőtt tavaly a BKV-nál, addig a karbantartók tízezer, a járművezetők pedig mindössze ötezer forinttal kaptak többet. A buszsofőrök fizetése meg egyenesen kevesebb lett 2015-ben – írja a Népszabadság azokra az adatokra hivatkozva, amelyeket az Egységes Közlekedési Szakszervezet talált.

MTI MTI



Beperlik a buszsofőrök a BKV-t
 

Beperlik a buszsofőrök a BKV-t

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint a 300 millió forintot is elérheti a sofőrök követelése a BKV-tól, miután elmaradtak az elsőajtós jegyellenőrzésért járó bérkiegészítések. Több mint kétezer munkavállalót érinthet az ügy.

MTI MTI

 

"Közvetlen veszélyben az utasok" – feljelentette a BKV-t egy szakszervezet

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint a BKV olyan problémák elhárításában is hajthatatlan, amelyek "közvetlenül is veszélyeztethetik az utasok életét". Az érdekképviselet több ügyben is feljelentést tett, de közleményükben csak az elsőajtós felszállási rendet kifogásolják konkrétan. A BKV visszautasítja a vádakat, és egy béralkut célzó nyomásgyakorlás eszközének tekinti a feljelentéseket.

MTI MTI

 

"A BKK tűnjön el a BKV-ból!" – Betelt a pohár a szakszervezetiseknél

A Budapesti Közlekedési Központ a dolgozók dupla ellenőrzését, és kétszeres büntetését készül bevezetni, például gyorshajtásért. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint a BKK csupán a közösségi szolgáltatás megrendelője, mégis minden elképzelését, még a jogilag erősen aggályos intézkedéseket is „lenyomja” a BKV vezetése torkán, mert többségi részvétellel vannak benne a cég igazgatóságában.

hvg.hu hvg.hu


Szívatós jegyvásárlással tiltakoznának a BKV-sofőrök
 

Szívatós jegyvásárlással tiltakoznának a BKV-sofőrök

Egyfajta forgalomlassító demonstrációra készülnek BKV-s buszsofőrök. Azt akarják bemutatni, hogy akár hosszabb időre is lebénulhat a közlekedés egy-egy vonalon, ha valamelyik buszon egyszerre több utas a járművezetőnél vesz jegyet, nagyobb címlettel fizetnek, és közben még számlát is kérnek a vásárlásról – írja az Index.

hvg.hu hvg.hu

Pártvezetőket invitál a buszgarázsba egy szakszervezet
 

Pártvezetőket invitál a buszgarázsba egy szakszervezet

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint a médiából is ismert műszaki állapotok ellenére a munkavállalókon kéri számon a BKK a súlyos alkatrészhiányból fakadó, illetve az elavult, elöregedett, már rég selejtezésre megérett járművek hibájából adódó menetkimaradásokat.